Gyerekkoromban, családi rendezvényeken hat-nyolc unokatestvéremmel ültünk ki esténként a lépcsőre, és félelmetes történeteket meséltünk egymásnak. Arról, hogy egyedül kell bemennünk éjjel a temetőbe, és virágot lopni az egyik sírról. Hogy a kerekes kút vödrébe ülünk, és úgy engednek le a mélybe. Vagy be kell mennünk a sziszegve gágogó hamis libák közé, akik alaposan szétcsipkedik a lábunkat, esetleg kint kell aludnunk a szőlőhegyen, amikor éjjelente arra settenkednek a tolvajok.

Amikor Röjtökmuzsaj nevét mindjárt az első fejezetben megpillantottam, én már meg voltam véve. Röjtökmuzsaj! Parádsasvár. Farkasgyepű.... Titokzatos helyek, melyekre minket, időközben nagyszülőkké varázsolódott hajdani kisgyerekeket, holmi foltos tüdők, köhécselések, váratlan orrvérzések, bőrön átlátszó bordák miatt vittek megemberesedni.